PrahryFarkas

Egy személyes blog emberekről, szokásokról és jelenségekről, melyek mellett az emberek elmennek de a Prérifarkas megáll. Szösszenetek széles skálája egy Amerikában élő magyar prérifarkas szemszögéből.

Ha nem válsz “progresszívvé”, akkor ne csodálkozz ha mindenki bigottnak néz!

2022. május 01. 02:05 - Dedi Cool

Régen volt időm tollat fogni, pedig nagyon régen szerettem volna már kiírni magamból ezt a szösszenetet, de amikor tegnap megláttam Elon Musk alábbi Twitter mém-posztját, akkor elhatároztam, hogy végre nekiállok, mert úgy éreztem, ha tovább várok, akkor Musk még az írásban is megelőz...

elon1.jpg

Ahogy szokták mondani a kép önmagáért beszél. Ez a posztolt kép nemhogy egyértelmű és hihetelenül találó, de gyakorlatilag kiválóan összefoglalta mindazt amit én itt Kaliforniában az elmúlt 10 évben nap mint nap tapasztalok. Ilyen szempontból nem csak önmagáért, hanem kifejezetten értem, sőt a nevemben is beszél ez a kép.

Kezdjük ott, hogy 18 évvel ezelőtt, amikor Amerikába költöztem gyakorlatilag nem csak hogy keveset tudtam az amerikai politikáról, de Isten igazáből nem is nagyon érdekelt, rááadasul időm sem volt megérteni. A gyerekek kicsik voltak, a munkahely új volt és akkor még nem tudtam, hogy az eredeti két évből végleges letelepedés és állampolgárság is lesz majd valamikor.

Sosem tartottam magam sem konzervatívnak, sem liberálisnak, de az amerikai politikai spektrumon, akkor - tehát a kétezres évek közepén - szerintem valamivel közelebb álltam a demokratákhoz. Sokat kritizáltam Bush elnököt, főleg annak külpolitikáját. Kifejzetten üdvözítőnek tartottam Obama megválasztását is. Akkor még az első elnöki periódusának éveit töltő demokrata párti Obama nagyjából ugyanazt a világnézetet vallotta mint én.  Ahogy erről már korábban írtam egy korábbi posztban, Obama akkor még - mai szemmel nézve legalábbis - kifjezetten centrista irányzatot képviselt. Többek között helyeselte és kifejezetten propagálta a család pozitív szerepét, sőt akkoriban a konzervatívokkal együtt ő sem támogatta  a melegek házasságát, sőt a házasságot egy nő és egy férfi házasságaként definiálta. Bizony, a 2008-as Obama ideológiailag gyakorlatilag tőlem kicsit még talán jobbra is helyezkedett el.

A fenti posztkép 2008-as ábrája tehát valamelyest hűen ábrázolja, hogy hol helyezkedtem el akkor én (me) az un. amerikai politkai spektrumon.

Obama második elnöki periódusa (2012-2016) azonban óriási fordulatot hozott. Az újraválasztott korábban kifejezetten középutas elnök az identitáspolitika és a szociális igazságtétel (social justice) felé kezdett nyitni, mert érezte, hogy  legnagyobb választási igéretét, (Obama Care) csak az ezeken keresztül elérhető baloldali szavazók segítségével tudja majd megvalósítani. Reálpolitkus volt, nem is vádlom ezért. Azt tette, amit minden politkus tett volna a helyében. Tudta, a konzervatív oldalról úgysem lesz nagyobb támogatottsága ehhez, ezért inkább balra nyitott. Nincs ebben semmi gonosz, sajnos ilyen a politika és vagy szeretjük vagy nem, de ez így marad a jövőben is.

Viszont ezzel a baloldali fordulattal Obama szerintem a szellemet is kieresztette a palackból, és azt jól látjuk, - főleg mai szemmel - hogy ezt a szellemet már nem lehet ugyanabba a palackba visszazárni.

Emlékeztetőül, ekkor alakult meg a radikális és marxista ideológiára épülő Black Lives Matter (BLM). Ebből következően - és ezt megint csak kevesen tudják - már a család értékét is folyamatos kihivások kezdték érni a BLM-en keresztül. Az egyetemeken valamint kisebb közösségekben ezidőtájt kezdik, egyelőre helyi szinteken eltörölni az olyan történelmi emlékeket, melyek kisebbségek vagy hátrányos helyzetben élők érzéseit esetlegesen "kikezdhetik". Erre kiváló példa a Columbus napi ünnepségek eltörlése a liberális vezetésű városokban 2013-ban. (Erről is írtam 2013-ban tehát egy évvel Obama második elnöki perdiódusának kezdetét követően!)

Talán még arra is emlékszünk, hogy kormányszinten ekkor vált egyre támogatottabbá a politikai korrektség és ennek eredményeképpen ekkor lehetett felfedezni az un. érzékenyítés első gyönygszemeit is azaz a WOKE mozgalom csirái is kibújtak a földből. Ez utóbbi szerintem azért köthető ehhez az időszakhoz, mert ekkorra vált tömegméretűvé a közösségi média, melyen keresztül boldog boldogtalan elpanaszolhatta vélt vagy valós sérelmét függetlenül támogatottságának mértékétől. A "minél hangosabb érv" elve, a politkai korrektség és a közösségi média szimbiózusából Obama elnök utolsó elnöki éveire pedig az identitáspolitikai aktivisták befolyása az egyetemek, a média, sőt még a vállalatvezetés berkein belül is már kézzel foghatóvá vált. Ekkor kezdték el bevezetni ugyanezeken a helyeken a kisebbségi és szociális kvótarendszereket is. A Martin Luther King által képviselt "bőrszínvakság", is ekkor kérdőjeleződött meg elöször. Ismét egy ékes példa erre, hogy egy 2013-ban írt számomra nagyon személyes példán megélt antirasszista bejegyzésemet, ma már valószinű rasszistának tartanák, mert gyerekeim nem veszik észre barátaik bőrszinét. Szegény MLK, de jó hogy nem élte meg 2022-t.... de ne szaladjunk még ennyire előre az időben.

Azaz 2012 környékére Musk és én maradtam ott ahol négy évvel korábban, de a politika, az egyetemi valamint vállalati kultúra és a média hirtelen elkezdett a liberális irányba húzni.

Tehát baloldalról nézve a kvázi moderált baloldali emberből, pár év alatt jó esetben centrista állampolgár lett - függetlenül attól, hogy nézete cseppet sem változott.

A katasztrófális és négy éven át tartó sokszor az ész érveket is nélkülöző Trump-jelenség pedig tovább tüzelte a baloldalt, az azt kiszolgáló médiát és az akadémiát, minek következtében a liberálisok sebbeséget váltva még radikálisabb nézeteket kezdtek vallani még hangosabban és még többet követelve. Ezeket a nézeteket pedig ügyesen, politikailag a progresszív jelzővel álcázva adták el a mit sem sejtő átlagembernek a 2020-as évektől.

Nem radikális ez a követelés, hanem progresszív!  Azaz, ha nem támogatod és nem isteníted a progressziv irányzatot, akkor gyakorlatilag progresszióellenes vagy.

Szomorú de a jó öreg amerikai mondást, miszerint abban értünk egyet, hogy nem értünk egyet (We agree to disagree), ebben a politikai környezetben már nem illik használni. Egész egyszerűen ma már nem lehet csöndben maradni vagy csak úgy elfogadni esetleg beletörődni bizonyos szociális vagy kulturális javaslatokba. Nyiltan kell támogatni azokat, de elvárás lett az is, hogy minden progressziv ötletet követendő példaként kell használni, mert ha nem, akkor jönnek a jelzők: bigott, homofób, transzfób, etc.

A librális szélsőbaloldal ezzel elérte azt, hogy a kulturális és szociális normák origója mára a bal oldalra kerüljön. És köszönhetően a fent részletezett "ha nem vagy velünk, akkor ellenünk vagy" filozófiájuknak, még a toleráns baloldalt is magával rántotta, ahogy ez a lenti politikai felmérés eredményéből is kiválóan kiolvasható. És ez még csak 2017-es adat.

elon4.jpg

Gondoljunk csak bele, 14 évvel ezelőtt nem létezett olyan demokrata politikus, aki azt vallotta volna, hogy egy fiú bármikor lehet nő, ma pedig ott tartunk, hogy ha valaki mer akár visszkérdezni is, hogy "De, hogy is gondoldod ezt és kifejtenéd kicsit bővebben?", akkor azt az embert örökre transzfóbiával bélyegzik meg. Sőt a Fehér Ház nemrégi rendelete szerint egyik szövetségi állam sem titlhatja majd meg a pubertáskori hormonterápiát vagy testi átalakítást kisgyermekeknek. (Szülői beleegyezés nélkül!). A szülő - és erről is szintén írtam már - vagy elfogadja, hogy tudta és beleegyezése nélkül, gyerekét bármikor átoperálhatják, mert nemi identitásának eldöntését a mai hivatalos politika szerint, csakis kizárólag a gyerek döntheti el. Függetlenül a gyermek életkorától! Még az orvos sem kérdőjelezheti meg (Affirmative Therapy) a döntését amennyiben a gyerek makacsul ragaszkodik a nemváltó műtéthez és az azzal járó hormonterápiához, ezzel akár visszafordíthatalan károkat is okozva nem kevés tinédzsernek.

Arra is kiváncsi lennék, ha visszamennénk az időben és megkérdeznénk egy-két politikust, hogy szerintük szülhetnek-e a férfiak és lehet-e a nőknek is péniszük. Valószínű körbe röhögtek volna akkor. 2022-ben viszont már kuncogni sem merne egyikük sem, mert akkor vége lenne a karrierjüknek. Ugye, hogy változik a világ 10 év alatt? A témánál maradva, az is beszédes, hogy a nemrég kinevezett Legfelsőbb Birósági jelölt, Ketanji Jackson, a szenátusi meghallgatásán egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy miképpen definiálja a nőt. Nem merte felvállalni a nem gender-komform, értsd biológiai definiciót. Itt tartunk ma 2022-ben.

14 évvel ezelőtt szó szerint hülyének nézték volna bármelyik oldal politikusát, ha azt javasolja, hogy vonjanak el pénzeket a rendőrségtől. 2020-ben - a BLM követelésére - egytől egyik minden városban viszont már politikai elvárássá vált ez (Defund The Police). Meg is lett az eredménye, az erőszakos bűncselekmények száma az egekbe szökött, és két évet követően, szépen csendben - hogy senki meg ne hallja - most próbálják újrafinanszírozni a rendőrséget a baloldali vezetésű városokban. A sors fintora, hogy sokszor éppen a fekete közösségek kérik ezt mert ott érződik a védelem hiánya a legjobban.

Arra sem gondolt volna senki egy évtizeddel ezelőtt, hogy az egykor leghangosabb feministákat a mostani ultraradikális transzaktivista lobbi gyakorlatilag elnémítja majd, pedig aztán a feministákról nem mondható el, hogy konzervatívok lennének. Az elmúlt években a transzneműek sportolói szabályának "progresszív" változásait a feministák szó nélkül lenyelték. (Transznemű sportolók indulhatnak szinte bármelyik sportban.) Már a feminsták sem mernek szembeszállni az aktivistákkal és inkább beáldozták fiatal lányok tizezreinek sportkarrierjét. Szomorú, főleg lányos apaként ezt megélni. Aki nem tud ehhez viszonyulni, annak csak azt ajánlom, csukja be a szemét képzelje azt, hogy van egy gimnazista lánya, aki tehetséges az úszásban, de a gimnáziumi válogatón egy frissen átalakult transznemű úszó(nő?) 3-4 testhosszal megveri úgy hogy előtte ő volt a legjobb női úszó a megyében vagy akár az egész országban. Ennek eredményeképpen a kislány nem jut be az országos döntőbe sem.

Vajon mit válaszol ilyenkor az apuka a kislány azon kérdésére, hogy mit tudunk ez ellen az igazságtalanság ellen tenni, apa? A szörnyú az egészben az, hogy az apuka válasza az lesz, hogy sajnos semmit kislányom, mert én ha most felszólalok, akkor nem csak nekem nem lesz állásom, de a te iskolai lehetőségeid is erősen behatárolódnak majd amikor egyetemre jelentkezel.

És aki még mindig nem érti hogy miről beszélek és mit is jelent Musk posztolt képének alsó részén látható 2022-es ábrája, annak itt egy másik megközelítés megint csak képekben. Remélem nem kell többet magyarázni, hogy mi történik manapság Amerikában és az is kiderült, hogy miképp lesz valakiből pár év alatt konzervativ még akkor is ha esze ágában sem volt azzá válni...

elon3_jpg.png

 Ennyi, reklám után visszajövünk!

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

 

 

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://prahryfarkas.blog.hu/api/trackback/id/tr2317820161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andy73 2022.05.02. 18:21:50

Szép új világ...
Az iskolák és egyetemek között viszont nem csak államiak vannak, hanem sok magánintézmény és egyházi fenntartásúak is. Velük mi a helyzet? Ők nem mondhatják, hogy részükről inkább maradnak a "konzervatív" állásponton?

sírjatok 2022.05.02. 19:11:07

Most ez olyan mese, mint mikor a farmer talál egy fagyott kígyót, de látja hogy még él, és hazaviszi melengetni és meggyógyítani? (a mesében ezek után a meggyógyult kígyó megharapja a farmert, és az haldoklik. A kígyó pedig felvilágosítja, hogy mégis mire számított, nem látta, hogy ő egy kígyó?)

Így jártatok ti is ezekkel a progresszív ideológiákkal, elnyomott csoportocskákkal, mint a farmer a kígyóval. De viszont legalább már tudod, hogy hol állsz, az is valami.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.05.02. 22:57:39

Ez a reaktor vagy a danube institue?
Ez egyébként olyan mint hogy 2010 előtt a szocikat szidtuk akkor mi voltunk a csúnya nácik.
2010 után elkezdtük szidni a Fideszt, akkor meg csúnya ballibek lettünk.
Pedig ugyan azok maradtunk, mert mi megtartottuk az elveinket. Amiért a szocikat szidtuk, ugyanazért nem tapsikoltunk a Fidesznek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.03. 07:19:47

Mi, akik eleve a nyugat ellenségei vagyunk, kifejezetten örülünk annak, hogy a nyugat lassan, de határozottan gyilkolja saját magát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.03. 07:22:24

@sírjatok:

Jó példa erre a homoklobbi.

A kezdet az volt, hogy mi csak azt akarjuk, hagyjanak minket békén, lehssünk meg a 4 fal között.

Mára az lett: aki nem tapsol nekünk, azt eltiporjuk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.03. 07:25:30

Egyébként azzal semmi gpnd, hogy erősödnek a "szélsőségek". Ez pozitív folyamat, azt jelzi, határozott vélemények vannak, nem egybesült szürkeség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.05.03. 08:35:55

@Le a spammerekkel:

Libveralizmusáruló vagyok, nem hazaáruló. De hiába árulom, nincsenek vevők.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.03. 09:01:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: te egy hontalan, gerinctelen, a végtelenségig aljas hazaáruló vagy. (Ami tekintettel a hontalanságodra, rühes bulgár, elég szép eredmény).

metata 2022.05.03. 10:08:33

Már csak egy kérdésem van: ha valóban ilyen szörnyű (vélemény)diktatúra van Amerikában, akkor miért nem jössz haza Magyarországra?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.03. 10:21:06

@post: Musk közveszélyes elmebeteg. Nem tolódott sehova. Nulla empátia, max törtetés mindenen és mindenkin keresztül.

belekotty 2022.05.03. 11:37:30

Remek írás. Ez az egész szar a liberalizmus túltolása, ami már rég nem liberalizmus. A valódi liberális eltűri a konzervatív véleményt és nem igyekszik korlátozni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.03. 14:18:53

@zord íjász: be- és közismerten aspergeres. Nézz utána, mi az, ha nekem nem hiszel!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.03. 14:20:39

@belekotty: akkor mutass konzervatív, de nem náci véleményt/politikust/pártot, akit el akart hallgattatni egy liberális csoport!
Az, hogy ti nácik szépíteni próbáljátok a valóságot, még nem változtat rajtatok.

konrada 2022.05.03. 14:59:52

@Le a spammerekkel:
index.hu/velemeny/2022/01/06/j.k.-rowling-eltorlese/

...persze az is igaz, hogy nem mindegy, ki határozza meg a nácit, mert van olyan ahol már az ilyen vélemény is náci lesz.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.05.03. 16:41:05

@Le a spammerekkel: Nem kell utánanéznem, tudom mit takar a szó – a blog.hu-n nyüzsögnek az ilyen kommentelők, ezért óhatatlanul is képeznie kell magát az embernek emiatt – csupán megjegyeztem –tényekkel igazoltan –, hogy nem empátia nélküli és nem elmebeteg. Aspergeres. Ennek is van millió és egy szintje...de erről nem nekem kell kiselőadást tartanom. Stílusosan és témába vágóan:

forbes.hu/uzlet/elon-musk-asperger-szindromas-mit-jelent-ez-valojaban/

chepunk2 2022.05.03. 21:02:58

Nos egyrészt nem értem mi baja a konzervatív keresztényeknek a cancel culture jelenséggel. A kereszténységnél talán a testvére a muszlim volt nagyobb cancel culture a maga korában... Az érzékenyítéssel sem értem mi a baj? Legyen mindneki gyilkos hajlamú, szadista vadállat, mert az olyan macsó és történelmi? A frászt az ez a férfi ne sírjon, ne legynek érzései, vereje buzikat, meg a gyereket, faszság nehogy nem természetes, vagy konzervatív hanem aligtöbb mint 140-150 éves marhaság a sovinsizta hadiállamok kialakulása óta. Aztán a csúcs: inkább baloldalinak tartotta magát, de a házasság az egy nő és egy férfi? Atán mért is? Az csak egy jogi szerződés, az államnak kutya kötelessége a melegeknek is házasságot vagy azzal azonos jogi szerződést biztosítani a vagyonközösség, örökösödés, özvegyi jogok stb. területén, az élettársi szerződés nem az! Az egyház meg azt a házasságot áldja meg amelyiket akarja, ha akarja akkor mondjuk egy katolikus- evangélikus, vagy keresztény-zsidó pár házasságát is megtagadhatja... Jah és a házaaságnak a gyerekhez semmi köze!!! Akkor ugyanis a részévé tesszük, a házasságon kívül született gyereket fattyúnak kellene hívni, és nem örökölhetne semmit, maximum csak sírásó vagy hóhérsegéd lehetne belőle, esetleg szerzetes, lány esetében meg zárda... Ha meg a házasságot valaki nagyon szentnek tartja akkor az először is a válás betiltásáért lobbizzon, ugyanis a szentség ellen az a legnagyobb bűn! Isten előtt esküt tettek, nincs elválasztás, csak ha valamelyik álmában megszurkálja a másikat (ugye csak az ásó, kapa stb...), mert ugyanúgy ahogy melegeknél az Ő egyéni kis sorsuknál, sokkal fontosabb az szentség tisztelete. Jah de azt már azért nem, mi? Ebből látszik, hogy a konzervatívok, mennyire nem tudnak semmit az egész életről társadalomról, történelemről, csak saját csökött elképzeléseiket akarják másokra erőszakolni és tücsköt-bogarat összehordanak indoklásként. Aljas, jellemtelen, köpönyegforgató, erőszakos lények! Konzervatív, soviniszta, nem nevezhető embernek sem!!!

chepunk2 2022.05.03. 21:25:20

@Andy73: Igen egyházi iskola azt tanít amit akar, még azt is akár, hogy Darwin egy bolond sátánista volt, és az élővilágot Isten teremtette 6000 évvel ezelőt, és a föld lapos, és körülötte kering a nap! Van ilyen! De még a libsi, füves, Hollandiában is az egyházi iskolák taníthatják, hogy a homoszexuálisok a pokolra jutnak, sőt iszlám iksolában azt is, hogy meg kell kövezni őket...

KékFény6 2022.05.04. 00:44:33

"Gondoljunk csak bele, 14 évvel ezelőtt nem létezett olyan demokrata politikus, aki azt vallotta volna, hogy egy fiú bármikor lehet nő, ma pedig ott tartunk, hogy ha valaki mer akár visszkérdezni is, hogy "De, hogy is gondoldod ezt és kifejtenéd kicsit bővebben?", akkor azt az embert örökre transzfóbiával bélyegzik meg." - És olyanról nem hallottál, hogy esetleg az emberiség tudása fejlődik, és máshogy gondol dolgokat? Pl. Galilei előtt azt hitték, hogy a Nap kering a Föld körül, és aki nem ezt hangoztatta, azt akár halálra is ítélték. Most meg azt mondják, hogy egy fiú bármikor lehet nő, ha ő úgy jobban érzi magát, és ehhez senkinek semmi köze. (Ja, csak ebben a 2 mondatodban is 2 elütés van.)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.04. 01:21:02

@konrada: ki mondta, hogy ezek liberálisok? Ezek ugyanolyan faszparaszt nácik, mint a BLM .

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.04. 01:22:52

@zord íjász: aspergeres kb egyenlő azzal, hogy az empátiát max. könyvekből ismeri.
Ha mással nem, az "ingyen internetes" műholdcsordájával bizonyította, hogy nem százas.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.05.04. 01:30:12

"Gondoljunk csak bele, 14 évvel ezelőtt nem létezett olyan demokrata politikus, aki azt vallotta volna, hogy egy fiú bármikor lehet nő,"

Ezt a baromságot honnan sikerült kiszopni úgy egyébként? Tudod te mennyi transzvesztita él a világon? Tudod, hogy mikor volt az első átalakító műtét? Ehhh...

konrada 2022.05.04. 07:16:19

@Tesztelo.hu: Persze fejlődik a tudása.
De a toleranciaszintjének is fejlődni kéne, és ezért most nem azokat kéne megkövezni, aki szerint a föld lapos, vagy hogy nem kéne biológiailag férfiaknak indulni női futószámokban. (És ez néha már annyira durva, hogy az egykor LMBTQ ikon Jennert is már eltörölni akarják, mert szerinte se.)
süti beállítások módosítása